Home / Munch Blog
Olaszország konyhája környezettudatosan – termelői piacok, ételmentő kenyérsaláta és a kávézacc felhasználása
Olaszország, amit a helyiek Il Bel Paese-nek, azaz Szép Országnak is neveznek világszerte híres a konyhájáról és a kultúrájáról. Ha követitek a Munch Instagram oldalát, akkor a storykban már láthattátok, hogy Muncsapattagként volt lehetőségem pár hónapot eltölteni az országban, így ebben a blogbejegyzésében három témát szeretnék bemutatni a tapasztalataim alapján. Elsőként az alapanyag beszerzéséről, azaz az olasz piacokról fogok kicsit mesélni, majd egy igazi ételmentő, egyszerű olasz fogásnak a receptjét olvashatjátok el, és a cikk legvégén pedig mi másról, mint a kávéról és a kávézacc felhasználásáról lesz szó.
Piac, az olasz konyha inspirációja
Olaszországban szinte képtelenség olyan várost találni, ahol ne lenne termelői piac. Itt sokkal elterjedtebb, városi szinten is, hogy az emberek a közeli termelőktől a piacon vásárolják meg az ebéd/vacsora hozzávalóit és ezt a nagyobb disztribútorok is figyelembe veszik. Például a Coop egy teljesen más stratégiát követ, mint nálunk – törekedik arra, hogy az olasz termelőket és az olasz márkákat támogassa, így a lehető legtöbb termék országon belülről származik.
A már említett piacokon, sőt az éttermekben is hasonló a helyzet. A firenzei piac, azaz a Mercato Centrale, habár az egyik leghíresebb turistalátványosság a városban, a firenzeiek is gyakran járnak oda, hogy beszerezzék a tradicionális hozzávalókat. Ez az árakban is megmutatkozik, hiszen a piacon található árak nem magasabbak a szupermarketeknél, sőt sok esetben jóval alacsonyabbak.
A vendéglátás és a kistermelők kapcsolatában pedig az a különbség az otthoni helyzethez képest, hogy az éttermek nagy része csak olasz termelőktől, szezonális alapanyagokat vásárol és törekednek a “nulla kilométeres” ételek összeállítására. Így nemcsak a termelőket és a kultúrát tartják életben (szó szerint), hanem a környezetet is.
Panzanella, az olasz kenyérsaláta
Hozzávalók:
-
Száraz kenyér
-
Ízlés szerint zöldségek (általában paradicsom, hagyma és uborka mindig van benne)
-
Olívaolaj
-
Balzsamecet
-
Fűszerek (bazsalikom, só, oregánó, bors)
Elkészítés:
-
Vágjuk kockákra a kenyeret.
-
Tegyük bele egy nagy tálba, majd locsoljuk meg balzsamecettel és annyi vízzel, amennyit a kenyér be tud szívni.
-
Vágjuk kockákra a zöldségeket is.
-
Először a nem leveses (hagyma, uborka, paprika…) zöldségeket keverjük össze a kenyérrel, majd a leveses zöldségeket.
-
Adjuk hozzá a fűszereket és az olívaolajat.
-
Voilá, kész is van.
+1 tipp: Ha bort szeretnénk inni hozzá, akkor a fehér száraz, mint például a Chardonnay, nagyon jó választás lehet.
Espresso, macchiato, affogato, Olaszországban még a kávé is vérré válik
Neked mi jut eszedbe elsőként Olaszországról? Pizza, fagyi, tengerpart, dolce vita….kávé?
Ha nem is elsőként, de az biztos, hogy nagyon előkelő helyen van a kávé, minden mennyiségben! Espresso, macchiato, affogato, leccese és még sorolhatnánk a végtelenségig. Ha olasz származású vagy, ha nem, aki huzamosabb ideig él az országban, annak biztosan a vérévé válik a kávé. Ám ne felejtsük el, hogy a kávénak kiemelkedően magas az ökológiai lábnyoma. Egy kilogramm kávé előállítása több mint 16 kilogram üvegházhatású gázzal terheli meg a környezetet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a lehető legjobban felhasználjuk a kávét. Inspirációként a következő bekezdésben mutatunk pár szuper trükköt a kávézacc felhasználására.
A kávézacc kreatív felhasználása
Elkészítés:
-
Tápanyag a növényeknek: Akár szobanövényekről, akár kiskertről van szó, egy kis kávézacc nagyon jót tehet a virágföldben, bizonyos növények esetében, ugyanis a zacc bomlása során nitrogént, foszfort és káliumot bocsát ki, amik fontosak a növények fejlődéséhez. A kávézacc enyhén savassá teszi a talajt, amit bizonyos növények nagyon szeretnek, azonban nem minden növénynek megfelelő. Néhány virág, ami különösen szereti: muskátli, liliom, hortenzia, azálea, díszhagyma.
-
Kávés bőrradír: A koffein nem csak magában a kávéban lehet áldásos hatással a napunkra, hanem a bőrnek is jót tesz! A kávé magas antioxidáns tartalma is hasznos a bőrápoláshoz. A házi bőrradírral hetente néhányszor, esténként érdemes átdörzsölni az arcunkat, amivel eltávolítjuk az elhalt hámsejteket. Rengeteg receptet lehet ehhez találni, attól függően, hogy milyen bőrtípusra szeretnénk használni.
-
Természetes dörzsszivacs: A kávézacc állaga nagyon érdes, így tökéletesen alkalmas a ráragadt étel-, és egyéb maradékok eltávolítására. Ráadásul a fertőtlenítésben is sokat tud segíteni, hiszen a kávé antibakterializáló hatású. Éppen ezért teljes biztonsággal használható lefolyó, a tűzhely vagy a grill tisztítására.
Ha kíváncsi vagyok hasonló cikkekre, akkor iratkozz a fel hírlevelünkre, ahol a bogcikkeken kívül, exkluzív kuponokatés promóciókat is küldünk rendszeresen.
Kapcsolódó cikkek
- admin
- •
Az egész országban elérhetőek lesznek a kedvezményes árú élelmiszercsomagok. A közel egy éve fennálló, sikeres együttműködés után a PENNY Magyarország
- admin
- •
Tavaly ősszel még csak egymilliónál tartottak – mára ez megduplázódott. A magyar emberek egyre inkább nyitnak az olyan fenntartható megoldások
- admin
- •
Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch
- admin
- •
A magyar ételmentő startup márciustól már Romániában is harcba száll az ételpazarlás ellen, így tovább erősítve a régiós jelenlétét. A