Home  /  Munch Blog

Január legmenőbb kihívása a Veganuár – Két újhullámos recepttel

Az új év első hónapja sok embernek az újrakezdést, a szilveszterkor tett fogadalmakat és a következő évben elérendő célokat jelenti. Egyre több ember fogadalmai között szerepelnek a fenntarthatósággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos újévi célok és ígéretek. Talán éppen ezért esik az úgynevezett Veganuár kihívás is erre a hónapra, aminek a célja, hogy 31 napig csak növényi eredetű élelmiszert fogyasszunk. De vajon honnan ered a kihívás? És tényleg ennyire sokat számít, ha nem eszünk állati eredetű élelmiszert? A cikkben többek között ezekre a kérdésekre is megadjuk a választ.

Mi is az a Veganuár?

A kezdeményezést a Veganuary brit nonprofit szervezet indította el még 2014-ben azzal a céllal, hogy minél több embernek felhívja a figyelmét a vegán étrend előnyeire. Az azóta minden évben megtartott 31 napos kihívás során segítik a résztvevőket abban, hogyan tudnak változatos és ízletes ételeket fogyasztani úgy, hogy közben mellőznek minden állati eredetű terméket. Míg a 2014-es első kampányban “csupán” 10.000 regisztrált ember vett részt, addig a 2021-as kampányban már több mint félmillióan vettek részt a világ minden tájáról.

A vegán étrend a fenntarthatóság szemszögéből

Egy kiló hús előállításához akár 100 ezer liter víz is szükséges lehet, míg ugyanennyi búzához csupán ezer. A mezőgazdasági földterületek 70 százalékát a haszonállatok legelőjeként használjuk, míg a gyümölcsökre csupán két százalék jut. Az alternatív étrendeknek, mint a vegán és a vega, sok nézeteltéréssel kell szembenézniük. De vajon megéri-e vegánnak lenni, ha az elsődleges célunk a környezetünk védelem?

A mezőgazdaságra alkalmas területek 28 százalékát használják takarmánynövények termesztésére, 69 százalékát legelőnek és csupán 3 százalékát gyümölcsöknek és dióféléknek. Ezek az adatok azt is mutatják, hogy az olyan természeti erőforrásaink nagy részét, mint a földterület és a víz, az állati eredetű élelmiszerek gyártására fordítjuk. Nem beszélve az üzemanyag és az áramfogyasztásról, amit a vágóhidak és a többkörös szállítás miatt használunk el.

Természetesen egy vegán életmódot követő embernek is van ökológiai lábnyoma, de ha végiggondoljuk, hogy egy növényi alapú ebédhez mennyivel kevesebb energiát, vizet és üzemanyagot kell felhasználni, sokkal alacsonyabb értéket kapunk, mint egy húsalapú ételnél. Tehát a vegán életmóddal, mégha csupán a veganuár kihívás alatt, ténylegesen hozzájárulunk a környezetünk védelméhez, nem beszélve az állattartás és fogyasztás etikai hozadékaival.

field-gc1821767a_1920-1024x685

Tudtad, hogy Munch-nál is rengeteg partnertől tudtok vegán munchokat menteni? Mutatunk néhányat!

Veganuár receptek - Curry-s lencseleves

Ha esetleg nem főzted még meg az összes újévre vett lencsét, vagy már unod a hagyományos lencsés ételeket, akkor ezzel a veganuár recepttel biztos nem foghatsz mellé. Ráadásul a környezetednek is jót teszel. Egyébként az előző cikkünkben három szuper levest mutattunk be, amik felmelegíthetnek a hideg hónapok alatt is.

Hozzávalók:
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 nagy fej hagyma
  • 3 kövérebb gerezd fokhagyma apróra vágva vagy préselve
  • 2 nagyobb szál répa (kb. 20 dkg)
  • 2 szem közepes krumpli (kb. 30 dkg)
  • 20 dkg száraz főzeléklencse (kb. egy bögre)
  • 2 evőkanál sűrített paradicsom
  • 1 konzerv darabolt paradicsom vagy 40 dkg friss paradicsom felkockázva
  • 1 evőkanál curry por
  • 1 teáskanál római kömény
  • 1 teáskanál füstölt fűszerpaprika
  • 1 teáskanál chilipehely (ízlés szerint több vagy kevesebb, de el is hagyható)
  • 1 evőkanál citromlé
  • 2-3 evőkanál friss petrezselyem
  • a tálaláshoz opcionálisan: pita kenyér

  1. A hagymát vágd finomra, a répát és a krumplit pedig kockákra.
  2. Egy nagy lábasban hevíts fel két evőkanál olívaolajat, és közepesen alacsony lángon kezdd el pirítani a hagymát egy nagy csipet sóval.
  3. Kb. 6-7 perc után vedd a lángot alacsonyra, és keverd a fokhagymát, valamint az összes fűszert a hagymához, folyamatosan kevergetve pirítsd kb. egy percig, majd adj hozzá két evőkanál sűrített paradicsomot, és ezt is pirítsd egy percig.
  4. Tedd a lábasba a felkockázott répát és krumplit, forgasd össze a fűszerekkel, majd add hozzá az alaposan átmosott lencsét, a darabolt paradicsomot, sót, és kb. 1 liter vizet.
  5. A lángot vedd magasra, majd ha felforrt, vedd vissza közepesen alacsonyra, és időnként megkevergetve, kb. 25-30 perc alatt főzd készre.
  6. Ez a leves úgy jó, ha sűrű, de ha neked túlságosan is az, adhatsz még hozzá vizet, és 2-3 perccel tovább főzheted. Kóstold meg, és ha kell, tegyél bele még sót.
  7. Ha kész, zárd el, és keverj hozzá egy evőkanál citromlevet és 2-3 evőkanál friss petrezselymet.
  8. Önmagában, vagy meleg pita kenyérrel is tálalhatod.

Veganuár receptek - Édes-savanyú karfiolfalatok

Hozzávalók:

25-30 karfiolfalathoz
  • 1 közepes fej karfiol
  • 1 bögre búzaliszt
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 bögre édesítetlen növényi tej
  • 4 evőkanál kukoricakeményítő
  • 1 teáskanál fokhagymapor
  • 1 bögre zsemlemorzsa
  • ½ teáskanál só
  • 5 evőkanál agaveszirup
  • 5 evőkanál ketchup vagy édes chiliszósz
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 2 narancs leve
  • 5 evőkanál fehérborecet vagy rizsecet (ha más nincs, 10%-os ételecet is megteszi)
  • 2 evőkanál étkezési keményítő
  • opcionális: szezámmag és metélőhagyma a tálaláshoz

  1. A karfiolt alaposan mosd meg, majd vágd akkora rózsákra, amekkora falatkákat szeretnél. (Kb. rántott karfiol méretűre érdemes, vagy annál kicsit kisebbre.) A sütőt melegítsd elő 220 fokra.
  2. Egy nagy tálban keverj össze egy bögre búzalisztet, négy evőkanál kukoricakeményítőt, egy teáskanál fokhagymaport, és fél teáskanál sót. Habverővel folyamatosan kevergetve szép lassan adagolj hozzá egy bögre növényi tejet és egy evőkanál olívaolajat, és keverd csomómentesre.
  3. A karfiolokat tedd egy akkora tálba, amekkorában meg tudod őket keverni, majd öntsd rá a lisztes mixet, és jó alaposan keverd össze.
  4. Egy széles tányérba öntsd bele a zsemlemorzsát, és forgasd bele a karfiolrózsákat. Helyezd őket egy sütőpapírral bélelt tepsibe úgy, hogy ne érjenek egymáshoz, és ha a sütő teljesen felmelegedett, 20 percig süsd őket.
  5. Miközben a karfiol sül, készítsd el az édes-savanyú szószt: ehhez először két evőkanál kukoricakeményítőt tegyél egy pohárba, és két narancs levét keverd hozzá villával addig, amíg csomómentes nem lesz. Ezt tedd egy magasabb falú serpenyőbe, és keverd hozzá a szójaszószt, az agaveszirupot, a ketchupot vagy édes chiliszószt, a zúzott fokhagymát, és a fehérbor- vagy rizsecetet. Közepesen magas lángon kevergesd, amíg be nem sűrűsödik, ekkor vedd le a lángot közepesre, és főzd kb. két percig.
  6. Ha a karfiol kész, vedd ki a sütőből, és alaposan forgasd bele a rózsákat a még langyos édes-savanyú szószba. A sütőt vedd le 200 fokra, és még 6-7 percig süsd a karfiolt a sütőben úgy, hogy legyen köztük elég hely. Tálaláskor megszórhatod fehér vagy fekete szezámmaggal és metélőhagymával.

Kapcsolódó cikkek

Az egész országban elérhetőek lesznek a kedvezményes árú élelmiszercsomagok. A közel egy éve fennálló, sikeres együttműködés után a PENNY Magyarország
Tavaly ősszel még csak egymilliónál tartottak – mára ez megduplázódott. A magyar emberek egyre inkább nyitnak az olyan fenntartható megoldások
Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch
A magyar ételmentő startup márciustól már Romániában is harcba száll az ételpazarlás ellen, így tovább erősítve a régiós jelenlétét. A